loader image
Gyerekpszichológus

Szajli Claudia – Pszichológus

Szajli Claudia Pszichológus
Bemutatkozás

Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában doktoranduszként képződöm, ahol tanulmányaim mellett oktatói és kutató munkát folytatok. Magánrendelésem mellett a Magyar Tudományos Akadémia Klinikai és Fejlődés-Neuropszichológia Kutatócsoportjának tagjaként a serdülőkori érzelemszabályozás vizsgálatával foglalkozom. Korábban évekig dolgoztam Iskolapszichológusként, Életvezetési Tanácsadóban, valamint Családsegítő és Gyermekjóléti Központban. Az üzleti szektorban is volt szerencsém tapasztalatot szerezni, ebből adódóan a versenyszféra kihívásaival, munkavállalókra gyakorolt hatásával is kiemelten foglalkozom.

Mivel fordulhat hozzám?

A következő témakörökben forduljon hozzám bizalommal:

– életvezetési problémák
– stresszkezelés, szorongás
– családi kapcsolati nehézségek, párkapcsolati problémák
– serdülőkori krízisek, pályaválasztás, magatartásproblémák
– gyermekkori beilleszkedési nehézségek, tanulási nehézségek, teljesítményszorongás
– gyermeknevelési tanácsadás
– önismeret-fejlesztés, célállítás
– önbizalomhiány
– munkahelyi problémák

Magánrendelésem keretein belül elsősorban felnőttek, serdülők, gyermekek és szüleik jelentkezését várom.

Hogyan dolgozok?

Szakmai tevékenységem során az egyéni fejlődést helyezem középpontba. Az egyéni konzultációkon klienseimmel szorosan együttműködve dolgozunk azon, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb álló utat a megoldás felé. A csoportos foglalkozásaimon a mentális munka, az önreflexió és a csoportreflexió egyaránt szerepet kap.

Magánrendelés

Magánrendelés Budapesten, előre egyeztetett időpontban az Egry József Pszichológiai Terápiás Központban és online formában. További információk a láblécen illetve a „Kapcsolat” menüpontban.

Gyászfeldolgozás gyermekkorban – mi rejlik a lelkükben?

„A halál az örök ember örök problémája.” A halállal való szembesülés az élet elkerülhetetlen velejárója. A kérdés az, hogy mikor kerülünk vele szembe. Vannak, akik már gyermekkorban kénytelenek megtapasztalni ezt a veszteségélményt. A gyermekek viselkedése megváltozik...

Ikrek titkos nyelve

Gyakran halljuk, hogy az ikrek születése egy speciális családi helyzetet teremt. A gyermekek egymással igen szoros kapcsolatban nőnek fel, ismerik a másik minden rezdülését, szinte egyként nevelkednek. Sokszor a szülők is egy párosként tekintenek gyermekeikre. De ez...

Facebook a legális nyomozás helyszíne, avagy a szülői bevonódásról

Napjainkban nem csak a kommunikáció formája változott meg, hanem az is, hogyan szerzünk információt az ismerőseinkről, a barátainkról és akár a családtagjainktól. Sok családban okoz súrlódást, hogy a közösségi média felületén megosztott személyes információk nem...

Tíz tipp, hogyan mondjuk el gyermekünknek: „Elválunk”

„Döntöttem, azt akarom, hogy elváljunk.” „Azt hiszem, meg kellene mondanunk a gyerekeknek.” „Nem akarom, hogy rosszul érezzék magukat emiatt.” És még sorolhatnánk azokat a gondolatokat, melyek bennünk kavarognak azzal kapcsolatban, hogyan közöljük a válás tényét...

Világjáró gyermekek – avagy az utazás pszichológiai hatásairól

Beköszöntött a nyári szünet. A legtöbb szülő igyekszik minél színesebb programtervet összeállítani a szünidőre, hogy gyermekei kellőképpen kipihenjék az óvodai, iskolai fáradalmakat, és számos új élménnyel, feltöltődve térjenek vissza a tanévkezdésre. Az utazás...

Miért vonz a víz? – avagy a víz pszichés hatásai

Sokan szeretünk természetes víz közelében lenni, gyakran hosszú órákig a parton ülve, egyszerűen csak a víz mozgását figyelve. Noha nem vagyunk tudatában, a víz enyhén meditációs állapotot idéz elő, a nyugodtság érzését és a tudatosságot egyaránt magával vonva. Miért...

Öt hatékony módszer a stressz oldására

Az élet számos területén ér minket stressz. Például szinte elképzelhetetlen egy munkahely stressz nélkül, vagy egy-egy családi-, párkapcsolati probléma, mely nagyfokú stresszt vált ki belőlünk. Van, hogy úgy érezzük felemészt minket. Fontos azonban tisztáznunk...

Munkahelyi viszonyok nyomában

„Tetszik a kollégám, mi tévő legyek?” „Szabad ezt egy munkahelyen?”  – merülnek fel a kérdések, amikor a munkahelyen románcok szövődnek. Több kutatás is rámutatott, hogy a munkavállalók több mint 50 százalékának volt már része munkahelyi románcban. De vajon mi...

Anya születik – avagy az anyává válás pszichológiája

Az anyává válás különleges élmény, az örömök mellett számos kihívással járó folyamat, amely a női identitás újraszerveződését is jelenti. Ám sokszor önmagunknak sem valljuk be, hogy elveszettnek érezzük magunkat az új helyzetben. Az anyává lett nőnek meg kell küzdenie...

Egy nárcisztikus szülő ismertetőjegyei

Komoly problémát jelent, hogy azok a gyermekek, akik szüleik árnyékában nőnek fel, nem kapnak lehetőséget arra, hogy kibontakozzanak, hogy önálló gondolataik és céljaik legyenek. Sokan küzdenek azzal, hogy nem kapják meg szüleiktől a feltétlen szeretetet, mely...